Göcsej-Hegyhát LEADER egyesület

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa.
Honlap Göcsej Térsége Közszféra Babosdöbréte Önkormányzat

Babosdöbréte Önkormányzat

Nyomtatás

Babosdöbréte település Zalaegerszegtől 15 km-re délnyugatra, dombok között fekszik. Legnagyobb patakja a Pálosfai-patak. Első említése már 1128-ból ismert. Jézus szíve római katolikus templomát 1933-34-ben építették. A templom alatti kriptában a besenyői és velkei Skublics-család nyugszik, ők adták a területet a templomépítéshez. Itt található a felirat szerint az "első magyar fegyvergyár felállítójának", Barthelmes Walter mérnöknek a síremlékei is. A falu belterületének északi részét Gyepűnek hívják, e vidékhez sajátos mondák kapcsolódnak, így például a középkorban elsüllyedt lukai templom és zárda. A településhez tartozik Kökényesmindszent és Rám. A két településrész a gyalogos túrázók kedvelt célállomása. A határban pedig még mindig működő olajhimbák, olajszivattyúk figyelhetők meg, az ipari múlt jeleként. A környék hegyei jó sétaúton közelíthetők meg.

Látnivalók: római katolikus templom, Kökényesmindszenti harangláb, Tordahegyi Szent Domonkos kereszt (Kőhegy), Vadkörte csárda, Rámi kápolna, érintetlen erdő, jó kiránduló terep

    

WEB: www.babosdobrete.hu